Pogácsa

A magyar mellett a török és a balkáni konyha különlegessége, de a tepertős változata hazánkban fejlődött ki. A magyar paraszti konyha leggyakoribb köznapi süteménye a középkor végétől a pogácsa, az étrendben a leves után második fogásként kínálták. A pogácsa receptje az idők során sokat fejlődött. A lisztből, vízből, sóból gyúrt, kelesztetlen, forró hamuban megsütött tésztaféleség (lepánykenyér) első említése Julianus barát 1235-ös, a magyarok Ural-vidéki őshazáját kutató útja kapcsán maradt fent. A magyar népmesék hamuban sült pogácsája nem más, mint a lepénykenyér.

A későbbi pogácsa receptek ettől abban különböznek, hogy a tésztájuk némi zsiradékot is tartalmazott, például aludttejjel gyúrták össze. A krumplis változat csak a 19.századtól terjedt el, utána a túrós, a töpörtűs, és a mai értelemben vett, kelt pogácsa is megjelent. A pogácsák korábban viszonylag nagyok voltak, és a 19.század végén a búza-, illetve rozsliszt mellett árpából, hajdinából és kukoricából is sütöttek pogácsát (utóbbi tésztája annyira törékeny, hogy csak káposztalevélen, a kemence fenekén lehetett elkészíteni).

A mai pogácsák zsíros kelt tésztából készülnek. „Omlós” változatában a zsírt a tésztába keverik, a „leveles”-ben, pedig a tészta lapjai közé rétegezik.A tepertős pogácsa apróra vágott zsírszalonna pirított, majd darált darabkáit tartalmazza. A tepertős pogácsa magyareredetű Hagyományos Különleges termékként van bejegyezve az Európai Unióban.

Receptek és hivatkozások