Mohácsi busójárás

A farsangi népszokást a horvát eredetű sokácok hozták magukkal korábbi hazájukból, mely aztán a dél-magyarországi, Duna menti Mohács városában élt tovább és nyerte el mai alakját. A számos turistát vonzó farsangi népszokás több mind két évszázados múlttal rendelkezik. A busójárás a pogány gyökerekből fakadó télbúcsúztató, tavaszköszöntő ünnepek közzé tartozik, amely más népek hiedelemvilágában is megtalálható. Rokonságot mutat a velencei és riói karnevállal valamint a bázeli farsanggal, de egyes jegyeiben -tűz körüli tánc, fából faragott maszkok használata- afrikai népszokásokkal is kapcsolatba hozható.


A busójárás hatnapos rendezvény. Főnapján, farsangvasárnap, a busók – maskarába öltözött helybeliek – a város Kóló terén gyülekeznek. Egy részük ladikon érkezik a Duna túlsó partjáról. A régi, elöltöltős busóágyú dörejére végigvonulnak Mohács főutcáin, majd egy koporsót bocsátanak a vízre. Alkonyatkor az ünnepség a város főterén folytatódik, ahol a farsangolók egy hatalmas máglya körül táncot járnak, s a telet búcsúztatva szalmabábút égetnek.


A mohácsi busójáráson részt vevő, körülbelül ezer jelmezest öltözetük szerint három csoportba soroljuk: a busók mellett a szép busókat és a jankeléket is megkülönböztetkük. A busók szőrével kifordított birkabőr bundát és vászonnadrégot viselnek. A leglényegesebb azonban, ami a busót busóvá teszi: a fűzfából faragott, hagyományosan állatvérrel festett birkabőrcsuklyás álarc. Kiegészítőként buzogányt, kereplőt, kolompot, tarisznyát és hosszú fakürtöt hordanak. A „szép busók” a sokác népviseletbe öltözött, arcukat fátyollal eltakaró alakok. A legfiatalabb jankelék rongyokba öltözött legények, akik fűrészporral töltött zsákokkal ütlegelik a közönséget.


A busójárás az UNESCO szellemi örökség listájára is fölkerült. A farsang alkalmával Mohácsra látogató vendégek a népművészek -például a maszkfaragók-, valamint számos környékbeli kézműves kínálatából is válogathatnak, de a város Busóudvar nevű komplexuma az év egyéb szakában érdeklődők kíváncsiságát is kielégíti.


Hivatkozás >>