Hevesy György (1885-1966)

1943-ban kapott kémiai Nobel-díjat „az izotópok indikátorként való alkalmazásáért.”

1885-ben, nyolcgyermekes nagyiparos család ötödik gyermekeként, Budapesten látta meg a napvilágot. Családja a századforduló táján magyarosította a nevét és szerzett nemességet. Hevesy a magyar fővárosban érettségizett, felsőfokú tanulmányait is itt kezdte, majd Berlinben és Freiburgban tanult. Ezt követően több európai laboratóriumban is dolgozott. A fiatal tudós 1911-ben került Manchesterbe, a Nobel-díjas Ernest Rutherford laboratóriumába. Rutherford olyan, a radioaktív elemekkel kapcsolatos kutatási feladattal bízta meg, amely elvezette őt a Nobel-díjat hozó témához. Az első világháború idején visszatért Budapestre, hogy magyar katonaként szolgálhasson.

A háború után Niels Bohr laboratóriumában kutatott Koppenhágában. Itt Hevesy vezetésével fedeztek föl egy új elemet, a hafniumot, így az 1784-ben a tellúrra bukkanó Müller Ferenc után ő volt a második magyar, aki elemet fedezett fel.

1926-tól nyolc éven át a Freiburgi Egyetemen dolgozott. Kifejlesztette a röntgenfluoreszcenciás analitikai módszert, amely egy roncsolásmentes anyagvizsgálati eljárás: a minta atomjainak elektronburkát röntgensugárzással gerjesztik, és a kilépő röntgensugárzás-kaszkád vonalaiból a minta összetételére lehet következtetni. Itt kezdte a radioaktív izotópok alkalmazásával a növények és állatok anyagcsere-folyamatainak vizsgálatait is. A módszer lényege az, hogy apró mennyiségben hozzákeverik a radioaktív izotópot a vele kémiailag azonosan viselkedő elemhez, amely a szervezetbe juttatva sugárzása révén jelzi pillanatnyi tartózkodási helyét. Az általa kidolgozott módszereket mind a mai napig rutineljárásként alkalmazzák a klinikákon, így Hevesyt tekinthetjük a nukleáris orvostudomány megalapozójának. Munkásságát 1943-ban Nobel-díjjal ismertek el.