Magyar néptánc és a Táncházmozgalom

A magyar néptánckincs a európai késő-középkori és reneszánsz tánckultúrán alapul, amely a magyar nyelvterület eltérő történelmi és társadalmi sajátosságokkal rendelkező régióiban (Dunántúl, Alföld, Erdély) különboző módon ötvöződött a népi tánckultúrával. Ennek köszönhető Európában egyedülálló gazdagsága. A régebbi, már a 15-16. században dokumentálható táncréteghez tartoznak a körtáncok, az eszközös pásztortáncok és a legényesek. A 18-19. században kialakult új táncok közé sorolható a csárdás és a verbunkos.

A múlt század utolsó harmadában útjára indult Táncházmozgalom a magyar néptáncot világszerte elterjedt és nagy népszerűségnek örvendő társas időtöltéssé tette. Az érdeklődők jó hangulatú nyári táborokban is elsajátíthatják a magyar népzene és néptánc alapjait. Ezek közül a legjelentősebbek a Jászberényi Nemzetközi Táncház és Zenésztábor, a felvidéki Folktábor, a híres erdélyi táborok (Gyimes, Válaszút, Kalotaszentkirály, Alsósófalva), valamint a székelyföldi cigány táncokkal foglalkozó Kommandói Cigányfolklór Tábor.