Zsigmondy Richard (Bécs, 1865 – Göttingen, 1929)

1925-ben kapott kémiai Nobel-díjat „a kolloid oldatok heterogén természetének bizonyításáért és az ultramikroszkóp feltalálásáért”.

A magyar származású osztrák-német vegyész Bécsben születet. Egyetemi tanulmányait a Bécsi Orvosi Egyetemen, majd szintén Bécsben, a Műszaki Főiskolán végezte, végül 1887-ben Münchenben szerves kémiát tanult. 1890-ben szerezte meg a doktori címet. Ezután Berlinben kutatott, majd 1893-ban Grazban a Műszaki Főiskola magántanára lett. 1897 és 1907 között a Jénai Egyetem magántanára és a Schott üveggyár tudományos munkatársa, majd 1908-tól a Göttingeni Egyetem Szervetlen Kémiai Intézetének kémiatanára volt.

Zsigmondy már pályája kezdén a kolloid rendszerekkel kezdett foglalkozni. Ezek jellemzője, hogy egy hordozó közegben, például folyadékban ezredmilliméternél kisebb méretű, eltérő fázisú részecskék, például fémrészecskék vannak szétoszlatva. Az aranyszolok, vagyis folyadékba ágyazott, igen kisméretű aranyrészecskékből álló rendszerek természete akkor még ismeretlen volt. Ezek a rendszerek, a részecskék méretétől függően, más-más színnel rendelkeznek. Zsigmondy eljárásokat dolgozott ki a szolok előállítására, a Cassius-bíbor néven ismertté vált aranyszol természetét is megmagyarázta. Mai szóhasználattal élve a nanotechnológia egyik előfutárának, és a kolloidkémia egyik megalpozójának is tekinthetjük.

1903-ban H. Siedentopffal közösen szerkesztette meg az ultramikroszkópot, amelynek működése az ún. Tyndall-jelenségen alapszik. Ezzel a módszerrel a részecskék fénylő pontokként jelennek meg a sötét háttér előtt, megkönnyítve észlelésüket. Ekkor tudta bizonyítani, hogy az általa is vizsgált kolloid oldatok heterogén rendszerek, vagyis szilárd fázisú részecskék vannak bennük. Később feltalálta az ultraszűrőt, melyen baktérium nagyságú részecskéket lehetett egymástól elválasztani. Munkája lefedte a kolloidkémia szinte minden területét. Ezt ismerték el 1925-ben a kémiai Nobel-díjjal.