Selye János és a stressz szindróma

Kevés kutatóorvos volt akkora hatással a szakmai és a laikus felfogásra egyaránt, mint Selye János: ő ismerte fel, hogy a szervezet a külső környezet minden kihívásra adott válaszreakciójában van egy közös vonás. A mellékvesekéreg által termelt kortikoszteroid hormonok hatására a szervezet egyfajta „harckészültségbe” kerül, ami többek között a vércukorszint emelkedésében és a vérnyomás fokozódásában nyilvánul meg. Ez az állapot rövid távon a károsító hatás leküzdését segíti, de huzamos fennállása kimerültséghez, az immunrendszer gyengüléséhez, krónikus gyulladásokhoz, valamint emésztőrendszeri és szív-érrendszeri betegslgekhez vezethet.

Selye János Bécsben született magyar apától és osztrák anyától. Gyermekkorát Komáromban töltötte, az orvosi egyetemet Prágában végezte, majd 1931-től a Johns Hopkins Egyetem (USA) kutatója. Később Kanadában, a montreali McGill Egyetemen tanított. 1936-ban megjelent híres cikkében írta le, hogy laboratóriumi patkányok különféle károsító hatásokra (pl. hideg, fizikai erőkifejtés, sebészeti beavatkozás, különféle méreganyagok) azonos élettani változásokkal reagálnak, melyek biokémiai hátterét is feltárta, a tünetegyüttest pedig stressznek nevezte. Az állapotot előidéző hormonok kibocsátásában a mellékvese mellett a hipotalamus és az agyalapi mirigy is fontos szerepet játszik.

1945-től saját intézetének igazgatója. Miközben egész életútja a nemzetek feletti tudomány szolgálatában telt, a magyar tudoményos élettel is szoros kapcsolatokat ápolt. Bár a legnagyobb elismerést, a Nobel-díjat többszöri jelölés ellenére sem ítélték meg neki, 40 könyv és több mint 1700 tudományos cikk szerzőjeként meghatározó módon járult hozzá az orvostudomány egyik alapvető fogalmának kialakulásához. Az egyetlen szlovákiai magyar tannyelvű egyetem is az ő nevét viseli.