Mednyánszky László (1852–1919)

A magyar festészet egyik legrejtelmesebb, öntörvényű művésze a felvidéki Beckón született, bárói család leszármazottjaként. Bár 1870-ben a zürichi Technische Hochschule mérnök-hallgatójaként kezdte meg tanulmányait, 1972-ben a müncheni Képzőművészeti Akadémia, 1873-tól pedig a párizsi École des Beaux-Arts növendékei között találjuk, később Párizsban, Budapesten és Bécsben élt. Az I. világháború kitörésekor – a háborúról tudósító Kunstgruppe csoport tagjaként – harctéri rajzolóként járta a lövészárkokat Galíciában, Szerbiában és Dél-Tirolban. A naplóját franciául és magyarul vezető művészt vonzották a buddhista gondolatok, vagyonát a szegények között osztotta szét.

Nyughatatlanul járta Európát - Budapest, Bécs, München, Párizs mellett a Tátra rengetegei, az erdélyi havasok, az Isztriai-félsziget, valamint az Alföld és a Tisza térsége is gyakorta feltűnik alkotásain. Tájképein különös érzékenységgel ragadta meg a természet különleges hangulatait, apró rezdüléseit, atmoszférikus hatásait. Életművének jelentős csoportját alkotják az emberi lélek mélységeit kutató csavargóképei, valamint az I. világháború alatt készített frontfestményei és rajzai.

Indulásakor az úgynevezett „intim tájképfestészet” művelője volt. Impresszionista őszi és téli tájképeivel számos díjat nyert, finom líraisággal megfogalmazott festményeit a természettel való azonosulás jellemzi. A társadalmi kiszolgáltatottságra különösen érzékeny művész a lélektani festészet eszközeivel, melankolikus érzelmekkel, azonban mégis drámai hatásfokkal fogalmazta meg a csavargók kilátástalan sorsát. A háború kegyetlen világát, az emberi szenvedést megrázóan, expresszív stílusban ábrázolta. Művészete a kritikai realizmus legjobb európai képviselői közé emeli.

1897-ben nagy sikerű önálló, gyűjteményes kiállítása nyílt Párizsban, a Georges Petit galériában. Számos képét pozsonyi és budapesti múzeumok őrzik.